Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mit kellene csinálnunk Portugália ellen az EB-n?

foci EB 2016 Franciaország edzők válogatott versenyeztetés koncepció EB-ellenfeleink EB-selejtezők 2014-2015 CR felkészülési meccsek foci VB 2014 Brazília

Régóta olvasunk futballkommenteket, s közöttük többször találkozunk szellemes, bölcs humorú hozzászólással, hasznos, tanulságos, lényeglátó, frappáns véleménnyel, felvetéssel, kérdéssel.

Ez s két magyar szakember 5 évvel ezelőtti futballstratégiai szakmai anyagának egyik gondolata adta az alapot ahhoz, hogy ha már válogatottunk 44 év után kiharcolta az EB-szereplést, akkor a felkészülés időszakában álljanak csatasorba a szurkolók is! Szólj hozzá, írd meg tapasztalataid, adj ötleteket, érdekes információkat csoportellenfeleinkről, vagy nyíltan mondd meg a tutit: hogyan szerepelhetnénk ellenük sikeresen? Segítsd meglátásaiddal a válogatottat: dobjuk össze, amink van, hátha épp ezen múlik!

A sort a legfajsúlyosabb Portugáliával kezdjük. Gondolatébresztésként a magunk részéről a legutóbbi világbajnokság óta eltelt időszak eredményeinek néhány alapvető összefüggését gyűjtöttük és állítottuk össze, fókuszban természetesen a selejtezőkkel és az idei felkészülési mérkőzésekkel.

Portugália katasztrofális torna- illetve szezonnyitó meccsei

Meglepő érdekességgel indítunk a 2014-es VB-től, mely mindkét fél számára igencsak emlékezetesre sikerült: a későbbi világbajnok németek 4-0-ra leiskolázták, kiütötték és ezzel helyretették a nem titkon nagy álmokat szövögető Ronaldoékat. foci EB 2016 Franciaország edzők válogatott versenyeztetés koncepció EB-ellenfeleink EB-selejtezők 2014-2015 CR felkészülési meccsek foci VB 2014 Brazília

Ennek, a további bekapott 7 gólnak, valamint leszereplésüknek köszönhetően új időszak kellett volna kezdődjék. Ehelyett az EB-selejtezők nyitómeccsén odahaza 0-1-re szintén kikaptak az albánoktól! Ez viszont már a szövetségi kapitány, Paulo Bento állásába került: Fernando Santos váltotta, aki jelenleg is irányítja a luzitánokat. Igen ám, csakhogy az idei felkészülési mérkőzéseket a napokban ismét döbbenetes hazai vereséggel kezdték: 0-1 Bulgária ellen. Jól gondoljuk, hogy egy ilyen sorozat nem lehet véletlen...? Ezek szerint Izlandnak mázlija és akár komoly esélye is van azzal, hogy velük meccsel először az EB-n. Mi viszont utolsóként, aminek kimenetelét akár döntően befolyásolhatják az addigi csoporteredmények.

Hány gól kell ellenük a győzelemhez?

A felvezetés tanulságai után nem meglepő, hogy Fernando Santos behúzta a kéziféket. Mert nincs az a Ronaldo, aki annyi gólt rúgna, mint amennyit kaptak. Gyorsan talpára állította a csapatot, s az első számú cél: kapott gól elkerülése illetve minimalizálása. Ennek megfelelően a selejtezők további, valamint az eddigi két felkészülési meccsen senki nem tudott nekik 1 gólnál többet rúgni (nullára négy meccset hoztak). A szabály érvényességéhez szükséges kivétel az volt, amikor az örmények odahaza kettőt termeltek. Ronaldoék meg szintén kivételként - hármat. Azaz szinte biztosra vehető, hogy egy rúgott gól nekünk sem lesz elég, annál is inkább, mert ezt a csodát már lenyúlta előlünk az említett Bulgária. foci EB 2016 Franciaország edzők válogatott versenyeztetés koncepció EB-ellenfeleink EB-selejtezők 2014-2015 CR felkészülési meccsek foci VB 2014 Brazília

Hiába védekezünk akár acélfegyelemmel, jelenleg legfeljebb egy mázlista 0-0 vagy 1-1 néz ki ellenük. De hátha Neked van valami jobb ötleted...

Mikor lehet nekik gólt rúgni?

Végigböngészve az időszak statisztikáit kiderül, hogy a portugálok legsebezhetőbb periódusa a második félidő első 15 perce: öt selejtezőbeli kapott góljukból hármat (!) szedtek be ekkor. Ha nekünk mégsem sikerülne betalálnunk, semmi gond, mert az azt követő 15 perc áll a második helyen, két kapott góllal. A maradékot az 1. félidő hasonló időszakaiban szedték össze, vagyis itt is igazolódik, hogy minden kezdetnél eléggé dekoncentráltak.

Melyek a legveszélyesebb periódusaik?

Sajnos itt nincs jó hírünk - ugyanis valamennyi az. Persze ez el is várható tőlük. Mindből kiemelkedik azonban a 46-60. perc: ekkor négy gólt rámoltak be a csoportmeccseken (vagyis nemcsak kapnak, adnak is bőven). Hogy mi mikor kapjuk a legtöbb gólt, természetesen nem áruljuk el, viszont azt igen, hogy a portugálok a meccs elején meg a végén is eredményesek tudnak lenni. Úgyhogy ez igencsak bonyolítja helyzetünket: lehet, mégiscsak jobb a békesség, a 0-0...

Milyen félidőket produkálnak?

Hét selejtezőmeccsükön az egyik félidő mindig döntetlen volt (sportfogadóknak: ebből hatszor az első). Tehát óvatos duhajok. Viszont ha előnybe kerülnek, azt meg is tudják tartani. Félidőt nyerni ellenük az albánok és bulgárok mellett legutóbb a belgák tudtak. Vagyis ebben nem igazán reménykedhetünk. Viszont ha mégis összejönne, az bombameglepetéssel zárulhat! Summa summárum: a cél egy döntetlenes félidő (mint látjuk, ez nem különösebb probléma) + egy megnyert (ez viszont annál nagyobb). 

Kikre kell nagyon figyelnünk, vigyáznunk?

Ronaldo legnagyobb ellenfele önmaga: hátha nekünk szerencsénk lesz vele június 22-én. Másképp ugyanis nem fog menni, mert a portugál gólok felét ő rúgja. Jó hír viszont, hogy az idősödő és rapszodikus Nani mellett csak Moutinho tudott két gólt lőni tétmeccseken a VB óta, vagyis a portugálok gyakorlatilag kimerülnek a gólmentesség biztosításában. Sőt, előkészítésben sincsenek Gylfi Sigurdssonjaik. Vagyis ha a két említett játékost fogjuk vagy nem játszanak + CR épp indiszponált, hisztis, még akár szép eredményt is összekaparhatunk. Ellenkező esetben viszont nekünk annyi. Miképp akkor is, ha az U-ból sikeresen robbannak be fiatalok, pl. a 18 éves Renato Sanches (Benfica). foci EB 2016 Franciaország edzők válogatott versenyeztetés koncepció EB-ellenfeleink EB-selejtezők 2014-2015 CR felkészülési meccsek foci VB 2014 Brazília

Meddig reménykedhetünk, mikor lehet esélyünk?

Bizarr, de úgy tűnik, leginkább Ronaldoban bízhatunk! Rajta kívül esélyünk lehet még az, hogy csak a selejtezőmeccseken 12 védőjátékos kapott szerepet, vagyis az eredményesség ellenére itt bizonytalanság lappang

Ha két gólt kapunk, gyakorlatilag végünk. Szintén veszélyes periódus, amikor bármelyik csapat betalál, mert ekkor nagy esélye van újabbnak (amit szinte biztos, hogy nem mi lövünk). Külön is szeretnénk felhívni a figyelmet a cserék utáni közvetlen időszakokra: rengeteg nem várt gól születik ilyenkor (nem véletlenül). Ha az első félidő 0-0, csak semmi hurráhangulat, mivel ez a portugálok esetében szokványos. Helyette brutális összpontosítás a második félidő megkezdése előttől a zuhanyzóig. Igen, igen: nem a lefújásig, mert az nekünk nem elég! Csak az öltözőben engedhetünk ki, ha nem akarunk fagyott hangulatot egy forró meccs után.

Addig viszont kíváncsian olvassuk Tőled is a tutit!

Sorozatunkat Izlanddal folytatjuk, rákészülés itt és itt. Az osztrákok idei első felkészülési meccséről itt olvashatsz.

Portugália felkészülési mérkőzései

2015. 11. 14.  Oroszország - Portugália    1-0  (0-0)

           11. 17.   Luxemburg - Portugália    0-2  (0-1)

2016. 03. 25.  Portugália - Bulgária    0-1  (0-1)

           03. 29.  Portugália - Belgium    2-1  (2-0)

           05. 29.  Portugália - Norvégia    3-0  (1-0)

           06. 02.  Anglia - Portugália    1-0  (0-0)

           06. 08.  Portugália - Észtország  7-0  (3-0)

foci EB 2016 Franciaország edzők válogatott versenyeztetés koncepció EB-ellenfeleink EB-selejtezők 2014-2015 CR felkészülési meccsek foci VB 2014 Brazília

0 Tovább

Ellenfélnéző / Izland kétgólos hendikepet játszott

foci EB 2016 Franciaország edzők felkészülési meccsek játékosajánló 2016 EB-ellenfeleink

Görögország - Izland  2:3  (2:1)  felkészülési mérkőzés, Pireusz

Ισλανδία: Κρίστινσον (45’ Χάλντνορσον), Σαέβαρσον, Χέρμανσον, Ίνγκασον, Γκούντμουντσον, Μπόντβαρσον (83’Φινμπόγκασον) , Γκούναρσον (45’ Μπ. Μπγιάρνασνον), Χάλφρεντσον (45’ Τ. Μπγιάρνασον), Κγιάρτανσον (61’ Σίγκτορσον), Τραούστασον ( 45’ Σίγκουρτσον), Σκούλασον

Akinek kb. ennyit mondott eddig az izlandi válogatott névsora, jól teszi, ha még az EB előtt pótolja legalább a görög alapokat. Csoportellenfelünk tegnap este már fel is mondta ebből a leckét... Szóval:

foci EB 2016 Franciaország edzők felkészülési meccsek játékosajánló 2016 EB-ellenfeleinkB. Kristinsson  (12) - Saevarsson (2), Hermannson (4), Ingason (5), Skulason (23) - Gudmundsson (7), Gunnarson (17), Hallfredsson (20), Traustason (22) - Bödvarsson (15), Kjartansson (21).

Ha ettől sem lettél okosabb, akkor tudtodon kívül máris kezded kapisgálni az izlandi focit, mivel a fenti kezdőcsapat a néhány nappal ezelőtti dán mérkőzéshez képest 8 (!) helyen más.

De lássuk a meccset.

1. FÉLIDŐ

4. perc / Szabadrúgásból izlandi kapufa.

12. perc / A vendégek majdnem öngólt rúgatnak a görög védőkkel.

18. perc / Csak összejön az a góllövetés: Hallfredson látványosan kaszál a 16-oson belül, 11-es. Fortounis magabiztosan lő a bal alsó sarokba, 1-0.
A semmiből vezetnek a hazaiak, eddig kapura sem lőttek.

31. perc / Úgy látszik, a vendégek továbbra sem elégedettek a görög támadószekcióval, úgyhogy gólpasszt adnak a 16-oson belül , amit a meglepett, de nem ügyetlen Fortounis be is vág, 2-0.

Egy percre rá újabb áldozat a görög isteneknek: ziccert lő az égbe Traustason.

34. perc / Ennyi előzékenység láttán a hazaiak már zavarban: hanyag felszabadító fejessel igyekeznek viszonozni az eddigieket, amit Traustason elfogad, s 11 m-ről a kapuba lő. 2-1

A MI EMBERÜNK ►  ARNOR TRAUSTASON (Izland) foci EB 2016 Franciaország edzők felkészülési meccsek játékosajánló 2016 EB-ellenfeleinkA mindössze 22 éves, Norrköpingben játszó középpályás néhány napja Dániában is betalált. Két félidő, két gól - elég jó mutató.

43. perc / Szuper görög kiugratás, szép lövés a hosszúra, kapufa.

45+1. perc / 18 m-ről újabb bődületes izlandi kapufa (ebben ők vezetnek 2-1-re).

► Görögország új kapitányával, Michael Skibbével sem jobb.

2. FÉLIDŐ

Négyes csere Izlandnál a szünetben: Halldorsson (1), B. Bjarnasson (8), T. Bjarnason (18) és a dánok elleni meccsen már bemutatott G. Sigurdsson (10) jön B. Kristinsson (12), Gunnarsson (17), Hallfredsson (20) és  Traustason (22) helyett.

48. perc / Megint kapufa! A görögök szöglet utáni fejesből találják el a lécet.

61. perc / Újabb izlandi csere: a selejtező meccseken 3 gólt jegyző Sightórsson (9) be, az ugyanott ugyanennyi (3) mérkőzést játszó Kjartansson (21) le.

70. perc / Ingason szabadrúgás utáni fejeséből egyenlítenek a vendégek , 2-2.

72. perc / Ziccerben luftot rúg az egyik izlandi.

77. perc / Lecserélik a kétgólos Fortounist.

A MI EMBERÜNK ►  KONSTANTINOS FORTOUNIS (Görögország) foci EB 2016 Franciaország edzők felkészülési meccsek játékosajánló 2016 EB-ellenfeleinkA 23 éves, a görög bajnokságban már 16 gólnál járó középpályást vajon meddig láthatjuk Olympiakosz mezben (és súlyproblémák nélkül) ? 

79. perc / Remek kiugratás, nagyot véd a görög kapus.

82. perc / Sightórsson szöglet utáni szokásos fejesgólja is megvan, 2-3.

► A szünetben beállt csapatkapitány, Gylfi Sigurdsson 38 perc alatt két gólpasszt osztott ki.

Jön Finnbogasson (11) Bödvarsson (15) helyére.

83. perc / Újabb izlandi löket, a kipattanót pedig látványos mázlival "hárítja" a hazai kapus.

88. perc / Fölédurrant egy görög, a 4 perces hosszabbítás pedig szimplán eltelik, VÉGE.

► Kapura lövések aránya 8-18, szögleteké 1-8 Izlandnak: no comment.

A vendégek kétgólos hendikepre játszottak - és nyertek. Profik.

Csoporteredményeiket és két felkészülési mérkőzésüket látva, nem mi vagyunk a június 18-i EB-párharc esélyesei.

Összefoglaló itt.

0 Tovább

Kora húsvéti hidegzuhany

kapusok edzők foci VB 2018 Oroszország címerek jelképek kabalafigurák Brazília
Óriási meccs volt a Brazília-Uruguay (2:2), mi most mégis egy másik, szintén elképesztő VB-selejtezőről írunk - nem véletlenül.

A fantasztikus Guatemala - USA derby után ugyanis nagy bajban a világbirodalom!  Három selejtezőmeccsük "eredményeképp" szinte minden esélyük elszállt, hogy ott legyenek két év múlva Oroszországban. (Már ha egyáltalán akartak, persze.)

A rokonszenves guatemalaiak szinte önkívületben kezdték a meccset, végig szívvel-lélekkel, esetenként transzban futballoztak - és 2:0-ra hazavágták Klinsmannékat!

Plusz élmény, hogy a mérkőzést gyakorlatilag félhomályban játszották. :D

Nézd meg az összefoglalót, érdemes! 

kapusok edzők foci VB 2018 Oroszország címerek jelképek kabalafigurák Brazília

Végezetül: a guaték szövetségi címere igazán üdítő színfolt a sok unalmas, elcsépelt, ötlettelen futballszimbólum között.

Sőt, nyugodtan bekerülhet akár a húsvéti tojásos kosárba is: bámuljanak és ácsingózzanak csak a locsolkodók!

0 Tovább

Ellenfélnéző / Az osztrákok 13 perc alatt rendezték meccsüket

foci EB 2016 Franciaország felkészülési meccsek kapusok edzők EB-ellenfeleink játékosajánló 2016

Ausztria - Albánia 2:1 (2:0) felkészülési mérkőzés, Bécs

10.000 albán szurkoló a telt házas (28.600) bécsi stadionban, mutatós piros-fekete szerelésben a hazaiak.

AUSZTRIA

Almer (Austria Wien)– Klein (VfB Stuttgart) , Dragovic (Dinamo Kijev), Hinteregger (B. Mönchengladbach), Fuchs (Leicester) – Baumgartlinger (Mainz), Alaba (Bayern München)– Harnik (VfB Stuttgart), Junuzovic (W. Bremen), Arnautovic (Stoke)– Janko (FC Basel)

1. FÉLIDŐ

1-5. perc Az osztrákok hamar értésre adják, ki az úr a háznál, s hogy itt mi a szokás. Az albánok felveszik a kesztyűt.

6. perc Kiugratják Jankot, aki végül balettmozdulattal,  bal külsővel lövi el a labdát az albán kapus mellett, 1-0. Ez hamar ment!

►51. válogatott mérkőzésén 26. gólja Jankonak, s ezzel már 6. a válogatottbeli örökranglistán, megelőzve pl. Schachnert, s beérve Andreas Herzogot: utóbbi kettő legenda a sógoroknál. Krankl (34) és Polster (44) persze még odébb van...

9. perc Szabadrúgás utáni Janko-fejest kell Berishának védenie.

►Magabiztos, kombinatív, szép játékot játszik Ausztria, pedig az albánok is ügyesen teszik-veszik a labdát.

13. Elképesztő: az osztrákok kapusa (!), Almer egészpályás indítással ugratja ki Harnikot, aki higgadtan lő el az albán hálóőr mellett, 2-0.

►Bizony, most sokunknak felsejlik majdani nyitómeccsünk velük az EB-n…

17. perc Príma beadást fejel fölé az ötösön belül Juzunovic (Kleinheisler brémai csapattársa).

22. perc Szöglet utáni veszélyes albán fejest véd Almer. Labdabirtoklás: 54-46 %.

26. perc Kiváló albán lövés 23 m-ről, alig téveszt célt.

32. perc Jó osztrák szöglet, gyenge fejes - ebben több volt.

Úgy negyedórája nincs éle a meccsnek:foci EB 2016 Franciaország felkészülési meccsek kapusok edzők EB-ellenfeleink játékosajánló 2016nem unalmas, de az állás okán nincs aktuális tét, így iparosmunka zajlik.

40. perc Juzunovics tizenegyesgyanús esetét nem fújja be a szlovák bíró. A nézők persze másképp látták. Mint kiderül, ez volt a félidő utolsó érdemi jelenete.

►Az osztrákok 13 perc alatt rendezték a félidőt. Reméljük, nem az egész meccset.

2. FÉLIDŐ

A szünetben mindkét csapatnál kettős csere, az osztrákok leviszik fél védelmüket: HInteregger helyett Wimmer (Tottenham), Fuchs helyett Suttner (Ingolstadt) játszik.

47. perc Lenjani gyorsan fel is avatja őket: 10 m-ről ballal óriási erővel lő a léc alá-mellé, 2-1.

►Az albán szurkolók újabb robbantásukkal nem vívják ki a hazaiak rokonszenvét. Mi persze örülünk a gólnak, mert így rögtön van tétje a folytatásnak.

48-56. perc Kissé paprikás lett a hangulat, de a a kapuk nem forognak veszélyben.

57. perc Arnautovic lép ki, kiválóan centerez, Junuzovic viszont maga sem tudja, hogyan tudta kihagyni ezt 3 méterről...

58. perc Válaszképp remek albán szabadrúgás után az ötös sarkánál gólhelyzetben kissé komikusra sikerül a befejező fejes.

►Az eddig sportszerű mérkőzés feszültté, helyenként szikrázóvá vált, erre semmi szükség nincs. Úgy látszik, a szervezett provokáció hatásai nem maradhattak a stadionon kívül.

68. perc Juzunovic próbálkozását mint legyet kapja le az albán kapus.

►Közben látjuk, hogy a lengyelek már 4-0-ra vezetnek a finnek ellen: hát, igen...

76. perc Újabb osztrák csere: Baumgartlinger helyén Gulácsi csapattársa, Ilsanker (RB Leipzig) játszik tovább.

78. perc A szlovák játékvezető szándékos sípcsonttaposásért második sárgával zuhanyozni küldi az albán Kace-t. A vendégek azonnal cserélnek, de ugyanezt teszik a hazaiak is: Janko helyett Okotie (1860 München) jön.

86-87. perc További kettős cserék: a csapatkapitány Alaba és a támadó Arnautovic helyén az újonc Schöpf (Schalke 04) és Stieber csapattársa, Burgstaller (Nürnberg).

Egyáltalán nem érzékelhető, hogy a sógorok emberelőnyben játszanának,foci EB 2016 Franciaország felkészülési meccsek kapusok edzők EB-ellenfeleink játékosajánló 2016 a vendégek tízen is gond nélkül állják a gyepet.

90. perc A hosszabbítás 3 perc.

94. perc Burgstaller óriási helyzetben gyenge belsőzéssel rontotta el a slusszpoént, VÉGE.

►Az osztrákok komoly játékerőt képviselnek, s ezt az első negyedórában világossá is tették. A többi már csak kötelező penzum volt, nem is szakadtak meg érte: kedden ők még Törökországgal játszanak (valószínűleg szintén túlfűtött arénában).

►Szövetségi kapitányuk, a svájci Marcel Koller szerint ugyan nem volt minden fényes, de inkább most, mint Franciaországban.

▼Játékosállományuk erősebb és bővebb, mint a miénk: pocsék vagy peches napot kell kifogjanak ahhoz, hogy elkaphassuk őket az EB-n.

Összefoglaló itt.

1 Tovább

luftball

blogavatar

HUNGARICUM◄ Ez az oldal illetve közösség azért jött létre és működik, hogy ilyen 30 év (1986-2015) soha többé ne ismétlődhessék meg a magyar labdarúgásban. https://www.facebook.com/luftball/

Utolsó kommentek