foci EB 2016 Franciaország válogatott MLSZ magyar futball stratégia koncepció utánpótlás versenyeztetés kiválasztás korrupció edzők

Ezzel a résszel befejeződik sorozatunk, mely napról napra, részletekben adta közre két magyar szakember 2011. márciusi dolgozatát az MLSZ tíz évre szóló stratégiai vitaanyagához. 

Mi a 9 oldalas összefoglaló dokumentum nyilvánosságra hozatalával szerettünk volna hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar labdarúgás történetében ilyen negyedszázad soha többé ne ismétlődhessék meg.

A sorozat lezárásaként részünkről az előző fejezet néhány megállapításával búcsúzunk: köszönjük kitartó figyelmüket, érdeklődésüket!

"A nemzetközi labdarúgás szindrómája a klubok nagyságrendnyi eladósodása. Javasoljuk világossá tenni, hogy ezt üzleti szempontból nem lehet eredménynek nevezni, s hogy ez már középtávon is zsákutcába vezet. Így nem is lehet követendő példa.

Meggyőződésünk, hogy értéket nem vásárolni kell, hanem teremteni. Véleményünk szerint ez utóbbi kell legyen az erőforrás-gazdálkodás vezérelve.

Ehhez produktív, alkotóképes személyek, szervezetek és folyamatok szükségesek: őket és ezeket érdemes felkutatni, létre- illetve helyzetbe hozni.

Az erőforrás-felélő, improduktív folyamatokat, rendszereket mihamarabb fel kell számolni vagy el kell szigetelni."

A magyar labdarúgás stratégiája

A megújulás évtizede 2010-2020

 a Magyar Labdarúgó Szövetség

2011. február 28-án bemutatott vitaanyagához

Készült: 2011. március           Készítették: (...)       Szerző és témagazda: (...)    

Jelmagyarázat gyorsáttekintéshez:

=      megállapításaink

!       kiemelt, hangsúlyos álláspontunk, véleményünk, kiegészítésünk, megjegyzésünk, felvetésünk

>       javaslataink

4.4 Alapvető feltétel – infrastruktúra-fejlesztés

(ehhez a ponthoz nincs bejegyzés)

4.5 Az eredményekhez szükséges háttér – sportegészségügy és tudomány

>        Az anyag megállapítja, hogy „a sportegészségügy krízisben lévő ágazat”, állapota „összeomlás előtti”. A jelzett szükséges (védett adatnak minősülő szövegrész).

4.6 Átlátható, fenntartható, hatékony gazdálkodás

 4.6.1

>        Az anyag megállapítása: „Magyarországon a labdarúgás…szervezeti és humán színvonala nem fejlődött megfelelő ütemben, és jelentősen elmaradt a … versenytársaktól.” A szervezeti és humán színvonal fejlesztésében és rendszerszerű működtetésében (védett adatnak minősülő szövegrész) a tartós, fundamentális folyamatok és eredmények esetében éppúgy, mint az operatív gyorsbeavatkozások terén.

4.6.3

>        A labdarúgás ma már a szórakoztatóipar egyik domináns része, számos rá épülő gazdasági ág indukátora. Üzleti lényege „termékeinek” eladhatóságán túl saját igényközösségének kialakítása, megtartása, kondicionálása illetve növelése.

Ugyanez jellemző a másik, rendkívül jelentős ágazatra, a (védett adatnak minősülő szövegrész).

Úgy gondoljuk, kézenfekvő e két óriási terület számtalan szinergikus lehetőségének felismerése, beazonosítása és azok minél hatékonyabb és eredményesebb megvalósítása. (védett adatnak minősülő szövegrész)

 5. Az új célok összefoglalása

>        A felsorolt 11 ponthoz javasoljuk a társadalmi bázis szélesítését (cégek, önkormányzatok, civil szervezetek, iskolák, pártoló tagság, szurkolók stb.)  és szervezett működésének támogatását.

6. A részletes stratégiai dokumentum szerkezete

>        A felsorolt 14 ponthoz javasoljuk a társadalmi és médiakapcsolatok (ez alatt nem csak az írott és elektronikus sajtót értjük) külön pontban szerepeltetését.

A teljes dokumentum egyes részei itt érhetők el:

1. rész:   Miért van szükség stratégiára?

2. rész:   Előzmények, jelenlegi helyzet

3. rész:   A stratégia legfontosabb elemei / Kiemelt célok és eszközök

4. rész:  Eredményesség / Út a sikerhez - utánpótlás-nevelés és szakemberképzés